Főoldal

Bejegyzés #51

2013.08.21. 22:23, Albus

Üdv minden kedves látogatónak!

A mai nap elgondolkoztam valamin, és ehhez tartva magam, a holnapi naptól fogva kicsit megváltozik majd a honlap:

Először is arra jutottam, hogy

 - aki olvasta a Harry Potter sorozatot, az ismeri a szereplőket, a varázsigéket, a bájitalokat, a Roxfortot (hiszen én is szinte minden alkalommal a kisujjamból rázom ki a szereplők jellemzését, stb.)

 - aki nem olvasta, az nem a portálomon található adatokból fogja megérteni, megbecsülni a könyvet, hanem ha ő is elolvassa

Ez a két ok vezetett ahhoz, hogy változtassak a dolgokon. Ezen okok tükrében egy másik portál létrehozására szántam el magam. Ez több témát fog érinteni:

 - általam olvasott könyvek kritikája, (rövid) tartalma

 - általam látott filmek kritikája, (rövid) tartalma

 - ezekhez a Kvízek, feladványok c. menüpontban található tesztekhez hasonló feladatokkal bővülnek

 - továbbra is lesznek képek, grafikák, stb.

Még nem kezdtem el az új portál építését, valószínűleg a holnapi nap folyamán fogok nekiállni. Azt nem tudom, hogy ez a portál lesz-e átalakítva vagy egy teljesen újat kezdek. Ezt majd a következő (talán egyben utolsó) bejegyzésben fogom közölni veletek.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Navigáció

 - - FŐOLDAL - -

- - KARAKTEREK - -

- - HELYSZÍNEK - -

- - SZERZŐRŐL - -

- - EGYEBEK - -

- - VENDÉGKÖNYV - -

 
Beszélgess!
 
Szavazz!
Ki a kedvenc gonosz karaktered a regényből?

Voldemort (3 / 27%)
Lucius Malfoy (0 / 0%)
Draco Malfoy (1 / 9%)
Perselus Piton (3 / 27%)
Bellatrix Lestrange (4 / 36%)

Szavazatok száma: 11

Létrehozás időpontja:
2014-07-30 12:58:55

Szavazás lezárva:
2014-09-02 10:25:28


Lezárt szavazások
 
Társoldalak

Másik saját oldalam

Elite cserék

Ha szeretnél cserének jelentkezni, akkor kattints az alábbi LINKre!

 
Információk

Szerkesztő: Albus/Ab

Kategória: fantasy, harry potter

URL: hprajongo.gportal.hu

E-mail: hprajongo@gmail.com

CSS by LindaDesign [átírva]

 

 
Látogatók
Indulás: 2012-11-17
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168