Roxfort alkalmazottjai

ROXFORTI ALKALMAZOTTAK

 

Albus Dumbledore - igazgató

 

Minerva McGalagony (1925-)

McGalagony a Roxfortban számos posztot tölt be: átváltoztatástan-tanár, a Grifendél-ház vezetője, igazgatóhelyettes. Egy bejegyzett animágus (macskává tud átváltozni). Tagja a Dumbledore által vezetett Főnix Rendjének.

Szeme zöld, haja fekete színű. Származását tekintve félvér. Patrónusa macska alakot ölt. Hajdanán tehetséges kviddicsjátékos volt. Pálcája 9,5 hüvelyk, fenyő és sárkányszív-izomhúr.

Az első részben Harrynek engedélyezi, hogy belépjen a kviddics-csapatba (vesz neki egy Nimbusz 2000-t). A második és ötödik részben ideiglenesen betölti az igazgatói címet is. A hetedik részben ő szervezi meg a Roxfort védelmét Voldemort ellen. Azután már ténylegesen is igazgató lett.

 

Filius Flitwick

A Roxfort bűbájtan-tanára és a Hollóhát-ház vezetőtanára. A regénysorozatban kevés szerep jutott neki. Kiemelkedő viszont a roxforti csatában nyújtott teljesítménye. Állítólag híres párbaj-bajnok volt.

 

Perselus Piton - bájitaltan-tanár, Mardekár-ház vezetője, igazgató, sötét varázslatok kivédése-tanár

 

Pomona Bimba

Bimba professzor a gyom- és gyógynövénytan tanári posztot és a Hugrabug-ház vezetői címét birtokolja. Szinte egyáltalán nincs jelentős szerepe. Szintén részt vett a roxforti ostromban.

 

Rubeus Hagrid (1928-)

Hagrid a Roxfort kulcs- és háztájörzőjeként volt ismert, mígnem a harmadik részben megkapta a legendás lények gondozása tantárgy oktatását. Mindig is hű volt Dumbeldore-hoz, a Főnix Rendje tagja.

Haja és szeme színe fekete, de tekintetével mindig mosolyt varázsol a három jó barát arcára. Félóriás, ugyanis anyja egy óriás volt. Van egy féltestvére, Gróp (óriás).

Harmadévesen eltanácsolták a Roxfortból, mivel meggyanusították a merényletekkel, melyet a baziliszkusz követett el. Ezután maradt a kastélyban, mint vadőr. Mindig is szeretett volna egy sárkányt.

Az első részben ő viszi el Harrynek a roxforti levelet, ő árulja el neki a kilétét. Segít neki bevásárolni az iskolai holmit az Abszol úton. A Gringottsból elszállította az iskolába a Bölcsek Kövét és az őrzésére Bolyhoskát adta (háromfejű kutya).

A második részben a mágiaügyi miniszter letartóztatta a merényletek miatt. Útmutatást ad Harryéknek, hogy kutassák fel Aragógot.

Az Azkabani fogoly című részben már, mint legendás lények gondozása tanár lép fel. Az első órán bemutatja Harryéknek a hippogriffeket, köztük Csikócsőrt is. Mikor az megtámadja Malfoyt, fél, ogy elveszti az állását. Csikócsőrt halálra ítélik, azonban a három jó barát sikeresen megmentette.

A negyedik részben megismerkedik Madame Maximmal (Beauxbatons Mágusakadámia igazgatójával). Rita Vitrol kiderítette róla, hogy félóriás. Továbbá kitenyésztett egy új fajt, a durrfarkú szúrcsókot.

Az ötödik részben felkeresi Madame Maximmal az óriások, azonban nem jár sikerrel, nem tudta megnyerni őket. Azonban hazaviszi a Tiltott Rengeteg a féltestvérét, Grópot. Umbridge elbocsátotta.

A Félvér Herceg-ben eltemeti régi barátját, Aragógot (akromantula). A temetésen Harry és Horatius vesz részt.

Az utolsó, hetedik részben segít megmenteni Harryt Dursley-éktól. A roxforti csatában Gróppal együtt száll harcba. Aznban a halálfalók elfogták és a Tiltott Rengetegbe vitték.

 

Aurora Sinistra - asztronómia (csillagászat) tanár

Az óráit a legmagasabb toronyban (csiilagvizsgáló toronyként is emlegetik) tartja, legtöbbször éjfélkor. A regényben viszonylag kevés alkalommal jelenik meg. Sajnos képet sem tudok mellékelni, ugyanis eltérő személyek alakítják a filmvásznon.

 

Madam Rolanda Hooch


 

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola repüléstan-oktatója és a kviddicsmérkőzések bírója. Repülni az elsőéveseket tanítja. Jellemzője, hogy rendkívül szigorú.

 

Cuthbert Binns - mágiatörténet történet

A könyvben számtalanszor halljuk, hogy a diákok unalmas tantárgynak tartják Binns óráit. A Roxfortban ő az egyetlen kísértet-tanár (halálát követő napon folytatta a tanítást, észre sem véve). Az óráin mindig a varázslók, boszorkányok, trollok, koboldok és más varázserejű lények csatáiról mesél. Képet sajnos róla nem találtam, a filmben kevés szerepet kapott. A könyv második részében ő meséli el a Titkok Kamrájának történetét.

 

Charity Burbage - mugliismeret tanár

A könyvekben és a filmekben is csak egyszer, a hetedik részben jelenik meg, Voldemort fogjaként. Ezután meg is ölik. Viszont képet találtam. A tantárgyat a Roxfort tanulmányok 3. évében kezdhetik el tanulni.

 

Horatius Lumpsluck

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola bájitaltan tanára, először Voldemort idején, majd a könyv hatodik részétől újra. E tantárgy terén szerzett tudása alapos. Hű Dumbledore-hoz, de Voldemort hatalmától fél. Kedveli a híres emberek társaságát, így kedvenc diákjai is vannak (ilyen Harry, Lily, Denem...). Nekik számtalan partit szervez (Lump Klub). Voldemort tőle tudja meg a szükséges információkat a horcruxokat illetően. Ezt az emléket azonban megmásítja. A hetedik részben ő a Mardekár házvezető tanára. Kiveszi részét a roxforti ütközetben.

 

Quirinus Mógus

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola sötét varázslatok kivédése tanára a könyv első részében, előtte mugliismeret tanárként dolgozott. Valójában testét megosztotta Voldemort megmaradt részével, segített neki unikornisokat elkapni, el akarta lopni a Bölcsek Kövét (először a Gringottsból, majd a Roxfortból is), trollt szabadított az iskolára, Harryt "szemmel verte", hogy leessen a seprűről. Végül Harrynek sikerült elpusztítania.

 

Gilderoy Lockhart

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola sötét varázslatok kivédése tanára a könyv második részében. Számos könyvet megjelentetett hőstetteiről, sok elismerést, díjat, tagságot megszerzett. Ám ezeket nem ő hajtotta végre, az igazi hősök emlékezetét törölte, helyettük ő kapta a hírnevet. A Roxfortban a tanításhoz, sőt a varázslathoz nem ért. Véletlenül - Ron pálcáját használva - önmagára szól felejtésátkot, így múltját elfelejti.

 

Remus John Lupin (1960-1998)

 

 

 
Navigáció

 - - FŐOLDAL - -

- - KARAKTEREK - -

- - HELYSZÍNEK - -

- - SZERZŐRŐL - -

- - EGYEBEK - -

- - VENDÉGKÖNYV - -

 
Beszélgess!
 
Szavazz!
Ki a kedvenc gonosz karaktered a regényből?

Voldemort (3 / 27%)
Lucius Malfoy (0 / 0%)
Draco Malfoy (1 / 9%)
Perselus Piton (3 / 27%)
Bellatrix Lestrange (4 / 36%)

Szavazatok száma: 11

Létrehozás időpontja:
2014-07-30 12:58:55

Szavazás lezárva:
2014-09-02 10:25:28


Lezárt szavazások
 
Társoldalak

Másik saját oldalam

Elite cserék

Ha szeretnél cserének jelentkezni, akkor kattints az alábbi LINKre!

 
Információk

Szerkesztő: Albus/Ab

Kategória: fantasy, harry potter

URL: hprajongo.gportal.hu

E-mail: hprajongo@gmail.com

CSS by LindaDesign [átírva]

 

 
Látogatók
Indulás: 2012-11-17
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168